A tudás 2016. július 31., vasárnap - 18:39


Valóban, egy nap hazafelé a sötétben beszélgettem a párommal, talán a városnapjaink utolsó napján volt, (vagy azelőtt). Akkor jött szóba, már nem is emlékszek miért - hogy én nem vagyok okos.

Most pedig egy barátom eszembe juttatta - nem direkt -, és ez egy jó téma egyébként, szóval gondoltam leírom a gondolataim ekörül.

Az ész, a tudás, az intelligencia, az intelligencia-hányados (IQ).. Akkor most hogy is mondjuk, illetve mi fejez ki pontosan mit? Én leírom a gondolataim róla, a saját tudásom szerint.

Két kategóriába tudnám sorolni a tudást: a műveltség és az intelligencia alapján. A műveltségbe értendő minden korábbi ismeret, megtanult dolog, tehát pl. olyan dolgok, mint amit az iskolákban oktatnak. Visszatérő fogalom a diákok számára, mikor egy tanár az alapműveltséget hangoztatja. Meg azt, hogy mit illik tudni (legalábbis illene). Én kicsit máshogy vélekedek ezekről a dolgokról. A másik kategória pedig az intelligencia. Régen több oldalnyit olvastam az IQ fogalmáról, meg vele kapcsolatosan. Pontos információkért javaslom, hogy erre az oldalra tekintsetek el. Ők mindent tudnak, és leírnak ezzel kapcsolatosan, ők a mi - a magyarok - képviselői IQ-ban. Nevezetesen a Mensa HungarIQa. Azért röviden felvázolom a személyes, ezzel kapcsolatos magyarázatom. Az intelligencia pedig az a fajtája a tudásnak, amivel képes az ember még számára nem konkrétan ismert dolgokat megérteni. A műveltség a már meglévő tudás, az intelligencia pedig az ismeretlen tudás megismerése, megértése.

Az emberek többsége (tapasztalataim szerint) azt tartja okosnak, akinek nagy a műveltsége. Aki mindenféle dologhoz (már) ért, aki fejből ismeri a költőket, a verseket, az országok elhelyezkedését, az elmúlt század összes futball eredményét, aki ismeri a történelmünket, a világ történelmét, aki ránézésre tudja az autók márkáját, hovatovább - típusát, vagy épp a telefonokhoz, laptopokhoz, bármihez ért. És minél több ilyen kategóriához ért, informált, annál okosabb.

Én ezért nem vagyok okos. Magamról nem alkothatok véleményt, mások véleménye tehet hitelessé egy képet valakiről. Én magamról csak tényeket tudok mondani hitelesen. Tény, hogy nem gyakran tanulok iskolába szükséges dolgokat. Nem is vagyok ezáltal jó a történelmünkből, a költőink életrajzából, a verseik mélyebb értelmezéséből sem eléggé. Földrajzból sem jeleskedem épp. Most azokat a gyengeségeimet soroltam fel, amiken viszont szeretnék majd idővel javítani, mert ezeket - úgy vélem - hasznosak lennének, több helyzetben is, viszont egyelőre, legalábbis még egy-két évig nem lesznek szükségesek számomra.

Mások szerint - általánosan nézve a véleményeket - nem vagyok buta. Ez jobb kifejezés, mintha azt mondanám, hogy okos vagyok, mert ebben nem vagyok biztos. Művelt biztosan nem, még. Az eddigi beszámolómból lehet arra következtetni, hogy nekem a problémamegoldó képességem az, amiben jobb vagyok a legnagyobb átlagnál. Régen egy online IQ-teszt alapján (60 "kérdéses" volt) megközelítőleg 128 az IQ-m. Évente-kétévente egyszer ki akartam mindig egy különböző tesztet tölteni. Legalábbis így terveztem még úgy 4 éve. Azóta összesen (beleértve ezt az előző 60 kérdésest) 3 tesztet töltöttem ki. A második a Menzáé volt, és mikor végigolvastam minden oldalt, amit csak írtak, rájöttem, hogy nem jó sok tesztet kitölteni, még akkor sem, ha van köztük egy-két év.



A Mensa online tesztjén a full pontszámot elértem (illetve egyszer kitöltettem az akkori párommal, bár az nem egy komoly kitöltés volt, és csak apró segítségeket adtam feladatonként neki, még úgy is 100%-osra teljesítette azt), ami azt feltételezi, hogy az én IQ-m a koromat is belekalkulálva megközelítőleg 125 vagy afeletti. Amint lesz időm, lehetőségem és minden egyéb nyugodt körülmények között részt venni egy nem online, pl. Budapesten megtartott IQ teszten (a fizetős verzión), azonnal részt is veszek, mert én kíváncsi vagyok a "tudásomra".. :)

Továbbá ha lesz lehetőségem, én lennék tagja a Mensa HungarIQának. Érdekesség: egy Columbo részben egy hasonló társulat tagjai közt történik gyilkosság, és ott bebizonyosodik Columbo nagyszerű tudása, ami nem csak a bűnügyekre koncentrálódik. Most meg is jött a kedvem megnézni azt a bizonyos részt. :)

Hasonlóságok 2016. július 30., szombat - 13:40


Már nem egyszer esett meg velem, hogy két, szinte teljesen összefüggéstelen dologban mégis megtaláltam a hasonlóságot. Ezt inkább külső, mintsem belső tulajdonságokra értem.

A legelső ilyen eset egy lánnyal kezdődött még nagyon-nagyon régen. Szerintem bő 7-8 éve legalább. Nem ismerem azóta sem, csak névről. Egyébként nem fog belehalni, ha megemlítem, Peredi Krisztina. Ő maga nem is, de az egyik akkori MyVIP profilképén a ruhája (valahogy akkor még az ismerősöm volt MyVIP-en, de lehet keverem és akkor már Facebookot használtunk, nem emlékszek.. a képet sajnos már nem találtam se ezen, se azon), a haja és még a tekintete is pont olyan volt, mint egy Diablo II-es assassin wallpapernek. (Jó, ez alapján nehéz kicsit elképzelni, hogy tényleg így volt, de csak a válláig szerepelt a képen, abból meg pont ennyi látszott.)

( forrás / videó )

Mivel ez nincs meg már, és az engedélye sem, így ezt nem tudom bemutatni. De van más. Biztos találtam hasonló dolgokat azóta is, pl. egy YouTube videós kártyatrükköket bemutató fiú a fiatalabbik bátyámra (Ricsire) emlékeztet cseszettül. Megtaláltam végre a videóst is (a Mátrixban szereplő Navras zenés intro alapján részben), Zizisod55 néven.

Richard Langly from the X-files totally looks like Skrillex.
( forrás )



Térjünk vissza a meglévő dolgokhoz.. X-akták. Az egyik számomra még mindig durva dolog, hogy Richard Langly (a három tagú "Magányos Harcosok" banda egyike, de bírom őket ^^) szembetűnően hasonlít Skrillexhez. De olyannyira, hogy első ránézéskor azt mondtam, hogy hé.. Melyik az idősebb / "régebbi"? Rákerestem a guglin, hogy másnak is feltűnt-e.. Höhh. Az nem kifejezés.



De volt egy ennél durvább is, és az a legújabb még azóta is. Nem is egy távoli dolog, egy lány, akivel egy suliba járok. Őt megkérdeztem, a nevét leírhatom, habár a képét nem linkelhetem, szóval mást nem tehetek, mint megsúgom, hogy a FB profilján úgy a 3. profilképe (ahol MVM Veszprém sál van rajta) az, ami leginkább, de teljes valójában hasonmás azzal a másik lánnyal. Ennek külön kis története is van. Sőt: eleve azért írtam rá még anno Madar Diánára, mert ez az eset megtörtént. Többet nem is írnék ide, inkább az összes akkori neki címzett üzenetem egy képként csatolom, itt balra:
«--

Az a bizonyos 89ford - Freedom Fighter, amit kerestem, itt elérhető az amúgy azóta is meglévő, Metin2-es videóm alatt.

Ezt a videoklipes Two Steps From Hell-típusú Freedom Fightert pedig itt.. :)

Edit: ezt most vettük észre bátyámmal - GTA:SA-ból Wu Zi Mu és az X-aktákból Fox Mulder (David Duchovny). :)



edit: (2018. 02. 19.)
Egy 2016. október 2-i FB bejegyzésemet csak most rakom ide, pedig amúgy..:
"MJ Beat It klipjére ránéztem, és Randy jutott eszembe.. xD Az a jellegzetes bajusz.."


Illetve egy régi ismerősöm és Leafy - a kép innen


Valamint 2019. január 16. frissítés: Hadházy Ákos, és Dylan Rhodes (a Szemfényvesztőkből)


2019. március 6. - Ugyan a Skinst nem ma néztem újra (legalábbis az 5. évadot), de mivel most esett le egy másik dolog, így kettő hasonlóságot is bejegyzek.

Szóval, a Skins 5. évadból Matt; és a One Piece elejéről, Don Krieg legénységéből Gin


Valamint egy durva hasonlóság. Én igazából gondolkodtam, most, hogy újra kezdtem nézni A zöld íjászt. Amiben ugye ott van Laurel (bal), és a Szilícium völgy sorozatból Monica, akire azt hittem, ugyanaz a színész játszotta, szóval rákerestem. És meglepett, hogy nem.

EProg's statistics 2016. július 30., szombat - 10:10


Na jó, a név valójában elég csalóka. Egyrészt, mert semmi egyedi nincs ebben a kis stuffban, másrészt, mert loptam. Az ötletet, of course. Egész pontosan egy kedves ismerősöm oldalán van egy hasonló rendszer, bár kicsit régebb óta, már több, mint 16 éve.. :)

Visszatérve, nem 10 perc volt összerakni. De folyton nézni kellett a PHP-s dátum funkció referenciákat, mert ezeket nem gyakran használom. Legalábbis nem ennyiféle módon.. Jelenleg ez a kis cuccos egyrészt egy nagyon király névnaptár plugin, így is sok idő volt kibővítgetnem a hiányzó nevekkel ezt a netről összeszedett listát, másrészt elég menő, hogy IP alapján megkülönbözteti a látogatókat, ezért lényegében ténylegesen annyi látogatót számol, ahányan megtekintik az oldalt.




Tehát már jobb, mint a Blogger általi számláló, ami minden oldalletöltés beszámol. De hát nincs annyi tárhely vagy adatbázis, hogy minden egyes blogra külön le legyen tárolva a sok megnyitó IP címe /avagy van, de rejtettek szimplán, vagy esetleg jogsértő IP címeket tárolni, mivel azzal azonosíthatóak részben az emberek, blablabla./. Nekem naponta törlődnek ezek a bizonyos IP-k egyébként. Elvileg.

Egyébként az a szép az egészben, hogy nem tudja "lelopni" senki. Van egy whitelistem hozzá (már ezzel kezdtem a megírását), és a PHP nem reagál semmit, ha egy olyan domain csonk van a refererben, ami nekem nincs a listámon. Haha..ha. De azért terveztem így, hogy bizonyos embereknek mégiscsak engedélyezhessem, ha nekik kell. Akit érdekel, az tud írni, én meg adom az accesst, vagy nem.

Vagy írjatok jobbat.. :P

Kezdetek 2016. július 30., szombat - 0:00


Régóta gondolkodtam rajta, hogy nekem is írnom kéne egy blogot. Ahova kirakhatnám a napi ötleteim, elért eredményeim. Nem feltétlen azért, hogy mások olvassák, igazából egy olyan ember, mint én, szeret több okot találni egyetlen feladatra, szeretek több legyet ütni egy csapásra. Ez alapvető versengés az idővel..

Szóval most, 2016. július 30-án "megnyitom" az amúgy már rég regisztrált blogomat itt a Blogger szolgáltatás segítségével, a Google rendszerein belül. Eddig csak díszként funkcionált. Meg kíváncsi voltam. Egyrészt arra, hogy milyen egy nagy rendszer belsőre, működésre. Másrészt, hogy mennyire alakítható. Tapasztalataim szerint nincs sok korlát. Bármit megvalósíthat az ember megfelelő webfejlesztői tudással.

Éppen ezért maradok ennél a már előre regisztrált blognál, már csak a cím miatt is.
Nagyon sok minden jár a fejemben, lehet korábban kellett volna elkezdeni ezt. Mert mindenről van véleményem, amit szeretnék leírni, hogy megmaradjon későbbre, és ha kell, csak linkelnem kelljen bárkinek, bárhova. Szeretem, ha nem kell valamit kétszer leírnom.

Valószínűleg a blog témája vegyes lesz igencsak, merthogy mindenről szólni fog, amivel én foglalkozok.
Tehát magába foglal majd programozást, ötleteket, kiruccanásokat, urbexelést, sportot, zenét (azaz zene hallgatását, elméleteket és zene készítését), játékokat, filmeket, sorozatokat, logikai feladványokat, eseményeket, filozófiát és gondolatmeneteket.. Mindent. :) Milyen jó, hogy ennyi minden érdekel engem.

Hát, hajrá! És együnk finomakat, ugyanis épp ebben a pillanatban van 19 éve a napja a születésemnek. ^^