Úgy 3 napja megérkezett már az elvileg 512 GB-os flashdriveom is, szintén a Wish-ről rendelvén. (Hozzáteszem, hogy egyszerre lettek megrendelve, és akkor még jó ötletnek tűnt..) Épp ezért írom ezt le. Hogy más ne essen ebbe a hibába, illetve legyen körültekintőbb, mint én.
A sztori ugyanaz. Jó vélemények, jól nézett ki. Megjött. Szép is, tényleg fém a borítása és a súlya is egész nagy.
De a csomagolása annál érdekesebb. USB CABLE.. Ja. Kábelre is hasonlít. Egyébként egy nagy dobozban kaptam.
De mint a jobb oldali képen látható.. 3 féle különböző tesztet végeztem rajta. Elsőként a képen láthatót. De 95%-nál lefagyott. Pedig reménykedtem. A 64 GB-os mikroSD-nél még működött. (FakeFlashTest)
Így kipróbáltam egy másik programot, ami folyamatjelzős. (USB Flash Drive Tester) Kár, hogy az meg lassan dolgozik, esetemben 18-22 órát saccolt. És nem hallottam még olyat, hogy pendrive túlmelegedett, de nem akartam kipróbálni. Szóval 3 órát vártam, a kinagyított kép alapján úgy 5%-a a szektoroknak jó volt. A program szerint..
Itt már örültem, hiszen ha igaz lett volna - akkor 512 (azaz a FAT fájlrendszer miatt használhatóként mindössze 499) GB méretű pendriveból legalább 24 GB-osnak kellene, hogy legyen.
Még egy utolsót is elvégeztem (ChipGenius) - tartottam ettől a programtól. Egyrészt, mert orosz oldalról tölthető, másrészt, mert tele van kínai jelekkel.. Elég gyanús. Harmadrészt, mert ezt vírusosként írta a 2013-as cikk, amit a másik bejegyzésemben is említettem. Letörölni sem volt egyszerű a programot az indítás után, újraindításig nem lehetett. Egyébként átvizsgáltattam vírusirtóval (biztos-ami-biztos alapon többször is), de elvileg nem volt az/benne kártevő. Azért csak óvatosan.
Ja, és ez a program nem vezetett sehova, - valószínűleg - a béna kódolás miatt ?-eket írt a valószínűleg C#-os ablakos program a - valószínűleg - kínai karakterek helyett, amiből viszont más mezőkben láttam párat. Számot és méretet nem tartalmazott, szóval bukta.
Így még egyszer megcsináltam az első FakeFlashTest tesztet, gyorsabb volt valamivel, de ismét 95%-on lefagyott a végén. Procihasználat maxon, nem történik semmi. Vártam pedig 95%-on fél órát..
Szóval elkezdtem felmásolgatni rá egy egész mappányi videót. Többször. 4.2 GB-os mappát kb. Minden megmaradt a driveon, így örültem. Míg nem néztem meg az újonnan másolt fájlokat egy frissítés után. Lényegében azt tapasztaltam, hogy az első mappányi fájl működő volt, a második mappányiból a képek eleje működő volt. A többi kép és videó nem elérhető. A többi mappában lévő sem. Se előnézeti kép, se semmi. De a fájlrendszer hitte, hogy akkora a méretük, amekkora tényleg. Így azt is írta a drive, hogy 499-ből olyan ~482 GB elérhető. Mindegy.
Ez alapján úgy kb. biztos, hogy 4 GB-os valójában a pendrive.
Wish-ről ne vegyetek flashdriveot, vagy egyéb memóriákat. :/
Ellenben a legtöbb egyéb dolog, ami van, az működik, mást sokkal nyugodtabban rendelhettek. (Vezeték nélküli egér - Nagyon olcsón, fúrókészlet titán bevonattal, cosplay kellékek, stb.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése