Ez a téma annyira nem érdekel engem egyébként. Vagy inkább mondjuk úgy, hogy nem tartom unalmasnak, de még idegen számomra. Se az autókhoz (egyébként semelyik járműhöz) nem értek, se a márkákat nem ismerem, se mást velük kapcsolatban. Talán egyszer, ha kedvet kapok hozzá, jobban utánanézek (ez így szokott lenni). És ez egy jó kezdet volt.
Ugyanis tegnap, ötödikén (szombat) 11:40 körül hallom a családtól, hogy ma van ez a bogaras találkozó Gyomán. Erre más okokból szerettem volna eljönni (TheVR Pisti... jó-jó, nem akartam őt zavarni, de egy közös fotó talán belefért volna 1 perc alatt, amit ide a blogomba kirakhatok), egy ismerőstől tudtam meg (nem a TheVR egyik vlogjából), hogy Pisti mindig ellátogat erre az eseményre, ugyanis ő is bogaras.
Már régóta terveztem venni egy bringát, nemrég beszereztem egy szépet (remek színösszeállítással, jól néz ki a fekete-narancssárga). Kicsit hiányos volt (nem volt első-hátsó prizma, küllőprizma, csengő, első kerékhez fékkar és test), de helyrehoztam, illetve lakatot és villogót is vettem hozzá, szóval kreszbiztossá tettem.
Ez pont jól jött, ideje volt nagyobb távon felavatni, szóval (furcsa, de) életemben először letekertem biciklivel Gyomaendrődre. Ez azért vicces, mert kocogva legalább 3x voltam már.. :D Ez kb 15 km út, ami nem sok kerékpárral (elvileg átlagosan fél óra lehet), de persze aki tudja, hogy milyen a 4231-es közút, az azzal is tisztában van, hogy biciklivel nem lehet a 3-5 percenként elsuhanó autók miatt jól haladni (mert az út közepe még egészen járható is lenne, ha nem jönne folyton valami hátulról vagy szemből).. :D A szembe szélről nem is beszélve..
Mindegy, hát nekivágtam, beiktattam egy telefonfeltöltést is (jól ki lett számolva, a boltos mondta, hogy délben lezáródik a rendszer, az utolsó másodpercekben sikerült feltölteni a mobilom. Ahogy kiléptem, már zárták is az ajtót.) Én meg haladtam majdnem pontosan déli indulással, egy olyan ~35 perc alatt oda is érhettem.
Szerencsétlenkedtem egy sort, mire megtaláltam, hol tudok bemenni (meg hova tudom lezárni a bicót). Aztán az 1000 Ft-os belépő után elkezdtem fotózgatni:
Majd egy kis nézelődés után hazatekertem, lévén a karszalag másnap (6., vasárnap) hajnal 3-ig érvényes. Szembe széllel gyötrelem volt, 1 óra alatt értem haza, de majdnem sikerült legalább felkészülnöm a visszatérésre. Amikor d.u. 5-kor indultam, hogy 6-ra mindenképp odaérjek, a város felén átvágva jutott eszembe, hogy nincs nálam törülköző. Bár, majd megszáradok a napon... Franc, fürdőnadrágot sem pakoltam.. Szóval ennyit az esti úszásról..
Vissza már nem fordultam, odafelé nem volt szél, így tudtam haladni, olyan 45 perc alatt át is értem, (d.u.) 5:45-re megérkeztem. 10 perc alatt helyet is foglaltam, és jöhetett a felvonulás. Az "első hullám" videója nem lett valami jó, így azt hagytam, helyette a második vonulást videóztam, egészben, 15 perc. Vágatlanul feltöltöttem a YouTube-ra: (kb 8-10 alkalommal hibás a kép 1-2 másodpercre, főleg a videó vége felé. Sajna ez van.)
A vége után bementem a színpadhoz. Elsőként mazsorettet láthattunk, a gyomaendrődi seniorokat, azt követően a juniorokkal közös műsort, ügyesek voltak. A hangtechnikával voltak problémák, talán a videómon is hallatszódik, néha meg-megszakadt a hang. Fura. Nem baj, nem tette annyira tönkre az élményt.
A lányok után egy srác egy szóló bemutatót tartott, ahogy körben hallottam, páran kinevették. Szerintem szemetek, ha csak 5 másodpercet meg tudnak csinálni abból, amit a srác, akkor nevethetnek. De kétlem. Ő is ügyes volt, őszintén mindössze egyszer hibázott /ezt nem videóztam/.
Majd a Békéscsabai Ladies tánc... együttes? lépett fel, 4 tánccal (és ha jól emlékszek, az első a Despacitora volt, ez elkeserített :/ ). A második után pihenésképp volt még valalami társastánc, nem figyeltem már akkor, illetve leültem. Végül kapuérázás volt, vagy ilyesmi.
Aztán meg jött a támogatói jegyek sorsolása, szóval tombola. Végigvártam, bár nekem nem volt. A rockzene jó volt, csak hangos, nekem meg már este volt, és mivel nem úszhattam, így lényegében 21:00 körül elindultam haza, 1 óra volt sötétben, lassú tempóval az út (egészen itthonig), de nem volt olyan "rázós", mint amire számítottam.
Továbbá személyes rekord — még ha nem is nagy dolog —, ~60 km 10 órán belül letekerve kerékpárral.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése