Futottam 2022. szeptember 10., szombat - 22:43


Felszabadult a szombat estém, így gondoltam, mivel ma sokat ettem, lemozgom a dolgot, és csinálok egy Margit-sziget körbefutást, ahogy szoktam.

Általában viszont csak odáig futok, az Árpád hídon át, körbefutom egyszer, majd a hídnál megállok. Ez olyan 7.5 km szokott lenni amúgy. Már hetek óta nem futottam, meg most telehassal, fura, de úgy éreztem, jó lesz, ha kivételesen visszafelé is futni fogok, mert akkor meglesz kb. nagyságrendileg a 10 km, az meg milyen király.

A tervezett útvonal kb. így néz ki (kb. ez is volt):

Futottam egyet így este tehát. Amúgy az egész sikerült, úgy látszik az, hogy már az elején eldöntöttem a teljes kört, hatott a teljesítményre is, bírtam végig. De az eredmény meglepett. Ha igaz, amit ír a karóra, akkor sosem futottam még 10 km-t ilyen gyorsan:




A google útvonal alapján amúgy inkább kb. 10 km volt kereken a táv, de nem tudtam a pontos útvonalat kihúzni, így szerintem a kettő közt van az igazság, és valami 10.5 km lehet. Ellenben a karóra is csalt, mert 2 perc 18 másodperccel többet számolt, viszont ezalatt 0 volt a teljesítményem (bár azt nem tudom, beleszámolta-e, mert az egyik képen egy görbét is mutat a teljesítményről). De ha nem matekozott rajta, akkor ez lejjebb húzza a valós teljesítményt, szóval szerintem kijön a kb. 4 perces km futás a 10 km távra.

Egyébként amint visszaértem a kiindulási ponthoz, lekaptam a karórát, előrángatva a telefont a táskámból:

Az összesített eredményt videóra is vettem, csak azért is, és feldobtam YT-re, emlékbe.